A könnyeim csak úgy folytak szüntelenül az arcomon. Kezeimmel átöleltem a térdemet és úgy dülöngéltem előre s hátra. Nem akartam elhinni. .."Egyszerűen lehetetlennek tartottam ezt az egészet...nem tudtam belenyugodni. nem ment. Kell lennie megoldásnak. Mindig van egy kiút. Lehet,hogy nem olyan, mint először gondoltam, de van! Csak meg kell találnom...de hol van?4 Na már csak ez hiányzik..."-a gondolkodásomból az ajtó nyitódása húzott vissza a jelenbe.
-Na gyere! Elé legyen a hisztiből!-nyújtotta felém a kezét felsegítés képen. Elfogadtam és felálltam. Megvan! Már tudom, hogyan pattanjak meg innen! Amint segített felállni ágyékon térdepeltem. Ő a fájó részre tette kezét. Én elvettem a fegyverét és jól fejbe vágtam azzal. Ráemeltem a pisztolyt.
-Ribanc...
-Mondd csak...meghallgatlak...
-Úgy nem fogsz megölni...Már rég megtetted volna ...és amúgy is nem vagy rá kíváncsi, hogy mit üzent?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése